Про школу

Badaló egy árpád-kori magyar lakta település, melynek legkorábbi történeti említése már a nagy tatárjárás előtt, 1226-ban − Bodolou formában − felbukkan egy több mint 700 éves okiratban. Ám a korábbi adatok híján nem tudhatjuk, pontosan mikor született meg a falu, csak az a biztos, hogy neve egy szláv eredetű személynévből származik (ezt jelzi a szerb-horvát Budilo személynév), s minden bizonnyal a község első birtokosára utal.

A badalói református templom és az iskola évszázadok óta a falu közepén helyezkedik el. Az iskola 1934-ben épült elemi iskolaként a cseh állam támogatásával, de mint általános iskola az 1940-es évektől van számon tartva. Gvadányi József, az ismert lovas generális, a magyar felvilágosodás és a nemzeti nemesi ellenállás sajátos alakja a Hubertsburgi béke megkötése után 1763-tól 1765-ig hosszú hónapokat töltött Badalóban. Gvadányi hatalmas háza a falu keleti végén, egy elhagyatott temető helyén állott, ablaka előtt széles tóval, kapuja előtt a Tiszával, körülötte mocsarakkal és árkokkal, mint valami vízi erőd. Volt olyan időszak, hogy házát alig közelítették meg az ott élő emberek, mert a Tisza (mely különben „oly simán, oly szelíden ballagott le parttalan medrében”) kilépett medréből, zúgva és bőgve borította el a badalói rónát, mintha el akarta volna nyelni, ha nem is a kis falut, de legalább Gvadányi nagy házát. Ilyenkor aztán az ár elzárta a grófot minden társaságtól, megfosztotta minden látogatástól hetekig, sőt kétszer hónapokig csak az udvaron mozoghatott. Víg kedvében azonban mulatozott a falu népével, olvasgatott, zenélt vagy csöndesen pipázgatott kandallója előtt, de nem egyszer megtörtént az is, hogy egyet gondolt, és bált rendezett a falu fiatalságának. A gróf szeretett lovagolni és versenyezni fiatalokkal, valamint nem bírta eleget csodálni azt, hogy míg nappal oly zajos az élet a kicsiny faluban, addig éjjel és reggel akkora a csend, hogy csak az állatok hangjait lehet hallani.

Gvadányi József badalói tartózkodását megörökítette az 1765-ben keletkezett Badalai Quartélyozások című művében, ami egy könnyed stílusú irodalmi nyelven írt mű, melyben szép magyar kifejezések, szólások is felbukkannak (például: hidegen verni a vasat, azaz tódítani, nagyot mondani). A  kötet első sora így hangzik: „Mely faluban estem, neve Badaló…”

A badalói református templom már a XIV. században saját lelkészséggel bírt. Maga a templom késő barokk stílusú, négy fiatornyos, 600 férőhelyes, két karzattal: nagy- és kis karzattal rendelkező 42,5 méter magas tornyú építmény. Közepén található az úrasztala, mögötte a Mózes szék, és a szószék. A szószékkel szemben lévő falon az első világháborúban elesettek emlékére emeltetett fekete márványtábla függ az elhunytak nevével. A szószéktől jobbra elhelyezkedő kiskarban található az 1860-ban építetett 8 sípos máig működő és használt orgona. A templom tornyát 1959-ben átfedték pléhvel, ami azelőtt azonban tükörbádoggal volt bevonva. A tükörbádog által adott fényvisszaverődés miatt gyakran hívták „fényes” Badalónak. 2006 nyarán azonban a tornyot sikerült átfesteni, de már matt festékkel, nem bronzzal. Ettől függetlenül a „fényes” melléknév továbbra is fellelhető az emberek nyelvezetében, amikor Badalóról van szó.

A templom külső falán található egy Petőfi emléktábla, ami arról tanúskodik, hogy 1847-ben a költő Beregszászból jövet, a badalói révnél kelt át a Tiszán, hogy találkozhasson a Szatmár vármegyei Erdődön lakó menyasszonyával, Szendrey Júliával. A Kárpátaljai Magyar Faluszövetség 1938-ban aranybetűs márványtáblát helyezett el a szentegyház falán, megörökítve Petőfi itt tartózkodását (bár tévesen, ugyanis a látogatás időpontját július 17-ei dátummal tüntették fel, ami valójában július 13-án történt). 

Az emléktáblán a következő sorok olvashatók:

„ A Szatmár megyei Erdődre,

menyasszonyához utaztában

e szent falak tövében haladt el

1847. július 17-én

PETŐFI SÁNDOR

a magyar nemzet világhíres dalnoka

és a szabadság hősi halált halt apostola.

Emlékét az idők végeztéig megőrzik

a dalaira dobbanó magyar szívek ”.

Immár több mint egy évtizedes hagyomány, hogy az itteniek a költő születésnapján (január 1.), illetve az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján (március 15.) ünnepi megemlékezést tartanak itt.

Ugyancsak sok ember számára ismerősek lehetnek a következő verssorok, melyek szintén Petőfi Sándor nevéhez fűződnek:

„Nyári napnak alkonyulatánál

megállnék a kanyargó Tiszánál,

ott, hol a kis Túr siet feléje,

mint a gyermek anyja kebelére…”

Viszont lehetnek, akik nem tudják, hogy a vers alapélménye itt, Kárpátalja földjén érte a költőt, Badaló községtől kissé keletre, ahol a Túr folyócska hullámai csendesen beleolvadnak a Tisza hömpölygő víztömegébe.

A templom előtti téren egy emlékművet figyelhetünk meg, melyet azon férfiak emlékére avattak, akiket 1944 tavaszán az auschwitzi koncentrációs táborba, illetve 1944 novemberében a sztálini haláltáborokba hurcoltak el. Az emlékezést itt is megtartják minden évben 1 alkalommal az istentiszteletet követően. Kárpátalját, így Badalót sem kerülte el a zsidók deportálása. Falunkban is kötelezővé tették minden zsidó embernek a sárga csillag viselését, majd a nőket és a gyerekeket szekerekre ültetve vitték el a faluból. 1992 áprilisában a község központján emlékművet állítottak fel, amelyen az elhurcolt zsidók névsora is megtalálható a második világháború és a Sztálini terror áldozatai mellett.

Az emléktáblán található névsor végén a következő idézet olvasható:

„Az igazság felmagasztalja a nemzetet, a bűn pedig gyalázatára van a népnek...”

Példabeszédek 14:34

1997-ben az emléktábla mellé a KMKSZ kőtáblát állított a honfoglalás 1100. évfordulójára, melyen a Szózat egy részlete olvasható:

                                        „Annyi balszerencse közt,

                                        Oly sok viszály után

                                        Megfogyva bár, de törve nem

                                        Él nemzet e hazán”.